Az oszcilloszkópokat különböző jelek szerint osztályozzák

Az analóg oszcilloszkóp analóg áramkört használ (oszcilloszkóp csövet, amely elektronágyún alapul). Az elektronágyú elektronokat bocsát ki a képernyőre, amelyek fókuszálva elektronnyalábot képeznek és eltalálják a képernyőt. A képernyő belső felülete fluoreszkáló anyaggal van bevonva, így az elektronsugár által elért pontok fényt bocsátanak ki.
A digitális oszcilloszkóp egy nagy teljesítményű oszcilloszkóp, amelyet számos technológia, például adatgyűjtés, A/D átalakítás és szoftverprogramozás révén állítanak elő. A digitális oszcilloszkóp működési módja a mért feszültség digitális információvá alakítása egy analóg átalakítón (ADC) keresztül. A digitális oszcilloszkóp egy hullámforma mintaértékeinek sorozatát rögzíti, és addig tárolja, amíg meg nem állapítja, hogy a felhalmozott mintaértékek képesek-e ábrázolni a hullámformát. Ezt követően a digitális oszcilloszkóp rekonstruálja a hullámformát. A digitális oszcilloszkópok digitális tárolási oszcilloszkópokra (DSO), digitális fluoreszcens oszcilloszkópokra (DPO) és mintavevő oszcilloszkópokra oszthatók.
Az analóg oszcilloszkópok sávszélességének javítása érdekében átfogóan támogatni kell az oszcilloszkópcsöveket, a függőleges erősítést és a vízszintes pásztázást. A digitális oszcilloszkóp sávszélességének javításához csak a front-end A/D konverter teljesítményét kell javítani, az oszcilloszkóp csővel és a letapogató áramkörrel szemben pedig nincsenek különleges követelmények. Ezenkívül a digitális oszcilloszkóp csövek teljes mértékben kihasználhatják a memóriát, a tárolást és a feldolgozást, valamint a különféle triggerelési és fejlett triggerelési képességeket. Az 1980-as években a digitális oszcilloszkópok számos eredménnyel jelentek meg, és nagy lehetőség volt az analóg oszcilloszkópok átfogó helyettesítésére. Az analóg oszcilloszkópok valóban visszahúzódtak az előtérből a háttérbe.